Két pár cipője volt és két ruhája. Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája De néha este ellágyult, megolvadt, nyitotta nékünk az ablak kilincsét és megmutatta mesebeli kincsét, az őszi égbolton a tiszta holdat. (Kosztolányi Dezső)

Emléke napszínû falakban. A falak hûlt helye a Napban. Árnyéka nôttön nô. A fény fia. A temetô nem szerves kémia. A levegôváz üvegesedik. A nyirok és a köd nem vár novemberig. Ablakok mögött fuldoklik, kinek nem vált vérévé, hogy a falakat többé már senki nem építi meg. A csontok közt lakó tudja, hogy nem tünemény az, ami elforog, ha szinkópásan elrémül a szív. (Gersgely Ágnes)