Az a sok festett válaszfal, amit az ember maga és a valóság köze állít - a történelem, a vallás, a kötelesség, a társadalmi helyzet -, mind illúzió, ópiumos fantáziaszülemény.
Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől.
Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni.
A szabadság pedig, döbbentem rá, csak a sikeresekhez szegődik. És talán a szabadság az, a szólás és viselkedés szabadsága, amit a sikertelenek igazából irigyelnek a befutottaktól. Nem a pénzt, még csak nem is a hatalmat.
Annyira sohasem szabad az ember, hogy oda mehetne, ahova akar. Sohasem voltam annyira szabad, hogy oda mehettem volna, ahova akartam. Szabad volt oda mennem, ahova mennem kellett.
Küldök egy lángocskát szívem melegéből, elviszi egy angyal, ki eljön az égből. Füledbe súgja, mit szívemből kívánok, de leírom én is: SZÉP BOLDOG KARÁCSONYT!