Két pár cipője volt és két ruhája.
Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája
De néha este ellágyult, megolvadt,
nyitotta nékünk az ablak kilincsét
és megmutatta mesebeli kincsét,
az őszi égbolton a tiszta holdat. (Kosztolányi Dezső)
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel. - (Kosztolányi Dezső)